Elképzelhetetlen a vasárnapi ebéd szószok nélkül, viszont valahogy mégsem jön össze? Itt van pár egyszerű szósz recept, amit művészet elrontani, sőt! Nem csak húsokat, sülteket, de süteményeket is kísérhetsz szószokkal, úgy ám!
1. A kedvenc sültedet könnyen feldobhatod a tejfölös szószok közül szinte bármelyikkel! 2 dl tejfölt, 1 dl majonézt és egy kis kanál mustárt keverj össze, adj hozzá apróra vágott hagymát, kevés fokhagymát és reszelj bele egy negyed kígyóuborkát. Az elkészített szószt hagyd hűtőben pihenni 20 percet, hogy összeérjenek az ízek, utána pedig már falatozhatsz is.
2. A tejfölös alapú szószok közül választhatsz olyat is, amit tésztához társítasz. Csiperke vagy laska gombát és hagymát apríts fel, párold meg kevés olajon, majd bors, só és oregánó hozzáadásával fűszerezd meg, és önts rá egy pohár tejfölt. Spagettihez, tortellinihez ajánljuk ezt a szószt.
3. Hogy feldobd a napi étkezéseket, készíts a salátákhoz is tejfölös alapú önteteket! 2 dl tejfölt, 2 evőkanál mustárt és 1 tojást keverj össze, kevés sóval, cukorral és citromlével ízesítsd ezt a klasszikus majonézt. A receptben a tejfölt helyettesítheted natúr joghurttal vagy kefirrel is, de ezeknél fanyarkásabb ízre számíts.
4. Csirkéhez, tarjához, grillhúsokhoz pikáns, ketchupos szószt ajánlunk, amihez elég az otthon már amúgy is megtalálható dolgokat felhasználnod! Egy narancs levét facsard ki, adj hozzá apróra vágott fokhagymát, 3 evőkanál szójaszószt, 1 evőkanál mézet és 3-5 evőkanál csípős ketchupot. A szószban tálalás előtt forgasd meg a már kisütött natúr húsokat – imádni fogod ezt az új ízkombinációt!
5. A csípős lecsós alapú szósz lehet az egyik új kedvenced, mert gyorsan elkészül, és szinte bármihez társíthatod: húshoz, rizshez, tésztához. Hagymát, paradicsomot, paprikát és erős paprikát apríts fel és főzz puhára, fűszerezd ízlés szerint, és élvezd az ízeket!
Válaszd konyhádban is a pénztárcakímélő megoldásokat, és használd fel az otthon lévő alapanyagokat! Fűszerezz oregánóval, ha korábban ebből vásároltál be, ízesíts mustárral, ha sok van belőle a hűtődben, használd fel a szójaszószodat sültekhez és mártásokhoz is. Bevásárlás előtt nézz körül otthon, és vásárolj okosan!
Szószok rizshez, gnocchihoz, bulgurhoz
6. Ha inkább a vegetáriánus ételeket kedveled, akkor a szószok rizshez, bulgurhoz, gnoccihoz az új kedvenc ételeid lesznek. Készíts spenótos szószt tejszín, bors, fokhagyma és só hozzáadásával, és merj egy nagy kanállal az elkészült mártásból a tányérodra. Próbáld ki a barna, a basmati és a vadrizst – egészen új ízek lesznek!
7. Ha kedveled a mediterrán ízeket, apríts fel aszalt paradicsomot és bazsalikomot, majd önts rájuk paradicsomlét, amihez kevés tejszínt is keverhetsz. Ha átmelegedett minden összetevő, már tálalhatod is rizzsel vagy bulgurral!
8. Készíts házi chilis paprikaszószt! 4 darab piros kaliforniai paprikához adj 3,5 dl vörösborecetet, 2 fej felaprított vöröshagymát és 2 chilipaprikát. Tedd fel főzni babérlevéllel, kakukkfűvel, kevés cukorral és borssal. Ha minden megfőtt, turmixold simára a szószt és fogyaszd gnocchival, spagettivel!
Szószok édesszájúaknak
9. Az édességeket is feldobhatod ízletes szószokkal! 8 dkg vajat olvassz fel, és adj hozzá 3 dl facsart narancslét, 1,5 evőkanál vaníliás pudingport és 4 evőkanál porcukrot. Főzd sűrűre a szószt és fogyaszd palacsintával vagy gofrival!
10. Piskótákhoz, csokis süteményekhez csinálj almaszószt! 1 kg almához 10 dkg cukor, 1 citrom kifacsart leve és 2 dl víz szükséges. A meghámozott és felaprított almát főzd puhára a hozzávalókkal, majd turmixold fel, és egy egész rúd fahéjjal és fél rúd vaníliával ízesítsd!